Játszóház a műteremben

-gyermekfotózás kötelezők nélkül-

Hogyan lesz a műtermi fotózásból játszós délelőtt, és mi a titka a legmeghittebb pillanatoknak?

A lifestyle fotózás egyre szélesebb körben válik ismertté és népszerűvé a fotósok és szülők körében. Ez nem véletlen, mert itt garantáltan nem születik két ugyanolyan sorozat, éppúgy, ahogy két egyforma gyermek és két ugyanolyan nap sincsen. A lényeg nem a tökéletes külsőségeken, hanem a megélt érzelmeken, őszinte pillanatokon van. Anyaként én is ezeket az érzelmeket szerettem viszontlátni a családi képeken. Fotósként pedig törekszem rá, hogy a műtermi fotózásokba is átemeljek minél több „lifestyle” elemet.

Egy kis személyes:  

Mindenkinek vannak emlékei az óvodai és iskolai fotózásokról. Szépen megfésülve és nagyon megilletődve leültettek, mosolyogni kellett, majd a szülők 1-2 hét után átvehették a csodálatos egyen fotókat csemetéjükről. Az ovinkban mindenki egy fonott kisszékbe ült le minden évben, és piros műanyag telefonnal kellett telefonálni. Az iskolában évről évre abc-s tábla volt a hátunk mögött, és földgömb az asztalon. A tesómról is ugyanilyen képek születtek és ő is pont olyan riadtan nézett, mint én.

Műtermi fotózásról csak annyi emlékem van, hogy szépen leültették a családot egy világoskék függöny elé, és katt. Ezek a képek nem idéznek fel bennem semmi féle pozitív emléket, élményt. Pont olyan volt, mint az éves fogorvosi ellenőrzés. Jól viselkedtünk és kész.

Saját gyermekkoromból a rossz minőségű, de életszagú otthoni fotók mellett a legszebb dokumentumokat szüleim egy amatőr fotós barátja készítette. Ő a keretben fotózott minket, míg mi szegény húsvéti nyuszikánkat próbáltuk a játékbabakocsiban tologatni.

Mégis hogyan lesznek a képek egyszerre profik és meghittek?

Semmiképp nem úgy, hogy szegény gyerekekre ráparancsolunk, vagy hosszasan unszoljuk, üljenek egy a felnőttek számára sem komfortos helyzetben egy székre, és nézzenek, mosolyogjanak egy vadidegen nénire, miközben villognak a fények és anya aggódik, hogy összegyűrődik az ünneplő vagy kicsúszik a hajcsat a frizurából.

Nálunk úgy kezdődik a fotózás, hogy bemutatkozunk egymásnak a gyerekekkel,  és megmutatom nekik a játékos polcot, ahonnan bármit elvehetnek, kipróbálhatnak. Mindig van idő arra, hogy a gyerkőcök körülnézzenek, és kicsit feloldódjanak. Mindig van valami a polcon, ami érdekli apró vendégeimet. Nagy kedvenc a maci és a piros kisautó. Lehet, hogy az első percekben jólesik, ha anya vagy apa is leül a szőnyegre játszani, de rendszerint hamar elfeledkeznek a zavaró körülményekről, és belefeledkeznek valamilyen játékba.

Ilyenkor jön el az én időm! A gyermekek őszinte és pillanatról pillanatra változó arckifejezése egyenesen elvarázsol. Sophie anyukája találóan „tudományos nézésnek” nevezte, ahogy a kislány aprólékosan megszemlélt mindent, Noel profi szerelőként állt neki a kisautókat szétszedni. Dalma fagyit készített a süninek, Petra a fél éves tesóját fotózta lelkesen, Emma pedig már az ajtóból kiszúrta a színesceruzákat, és csodaszép színeset rajzolt, közben egyfolytában magyarázott,  majd megkérdezte, „kész vagyunk már?” De ne gondoljuk, hogy csak a picik ilyenek. Öröm volt nézni, milyen szenvedéllyel lapozgatta a távoli földrészeket Ádám az anyukájával, és a másodikos nagylányok is hamar elfeledkeztek a pózolásról, mikor a macit kezdték dédelgetni.

Milán és Dalma

két huncut 3 éves, akikkel játszótéri fotózást terveztünk, csak épp az utolsó pillanatban elkezdett szakadni az eső. Gyorsan kész volt a B terv, a gyerekek hamar feltalálták magukat, és mire én bekapcsoltam a fényeket, ők már birtokba is vették a játékos polcot. Dalma volt a nagyobb felfedező, ő mindent kipróbált. Milán is jól érezte magát, de közben gyakran szüksége volt anyai ölelésre és gyönyörű képek születtek anyával is. Kipróbáltuk a tenyér mintás hátteret is, nagyon édesek voltak, ahogy próbálták saját kezecskéjükkel utánozni a tenyereket. Néha még a színeket is eltalálták.

A jó minőségű képekhez a fény elengedhetetlen és nem tudjuk garantálni, különösen ősszel- télen, hogy elég természetes fény jöjjön be, így a vakukat a plafonra irányítva minél kevésbé zavaró módon világítom be játszós részt. Mindamellett, hogy a fotózás egyik izgalmas területe a megvilágításokkal való játék, a gyermekeknél arra törekszem, hogy minél nagyobb területen tudjanak szabadon mozogni, játszani, úgy, hogy ott minőségi fotókat tudjak készíteni.

Elevenek a gyerekek? Semmi ok az aggodalomra. Babzsákon ugrálni, lufizni, labdázni a legtöbb gyerek szeret, lehet, hogy nem lesz egyetlen beállított kép sem, de ez baj szerintetek?

Szeretettel várlak benneteket is, ha élettel teli fotózásra vágytok. Hívjatok telefonon, vagy írjatok messengeren a részletekért. Facebook.com/naekatifoto